Másnap, vittem ki Smith-nek reggelit és vizet. A bálára dőlve aludt, arra ébredt fel, ahogy beléptem. A rácsos ablakon már besütött a nap, így jól láttam az arcát. Koszos volt, és pár szalmaszál is ráragadt. Egy kicsit megsajnáltam, de nem mutattam ki. Úgy viselkedtem, mintha minden nap ezt csinálnám. Leraktam neki a kaját.

–     Kioldozza a kezemet? Így nem tudok enni.

–     A lovak se használják az alsó végtagjukat az evéshez. Még megszökne.

            Emberként élni, ahogy mindenki körülöttem. Dolgozni, pihenni és élvezni a munkám gyümölcsét. Nem használtam varázslatot, bűbájt, hanem két kezemmel megdolgoztam minden egyes betevő falatért. Amit megtermeltem, azt bevittem a városba, és eladtam. Nem lett túl sok bevételem belőle, de nekem elég volt, hiszen még tartalékoltam az elmúlt évekből összegyűjtött pénzemből.

            Keményen dolgoztam, de mégis jól éreztem magam.

Csend. Az utóbbi években csak arra vágytam. Csendre és nyugalomra. Azt hittem, hogy örökre meglelem, de sajnos nem így történt.

            Pár éve, hogy elköltöztem a nagyvárosból egy farmra, melybe az első látásra beleszerettem. A farm egyik felét erdő szegélyezte, a másik felén legelő és termőföld terült el. A távolban pedig, a havas hegycsúcsok látványa kápráztatott el. Idilli környezet.

            Egyedül éltem, de ez semmiben nem korlátozott.

Valóság

Ez, nem a mese helye,
a valóság szigete.
Csak azt hallom, de nehéz,
az emberek élete.

A jelszavam mostanság,
boldogság és vidámság.
Többé nincs szomorúság,
miénk az egész világ.

Látni a kelő napot,
élvezni e boldogságot.
Földi létnek örömét,
a tavasznak gyönyörét.

Az erdők is örülnek,
ők is ujjá születnek.
Kertek újra ébrednek,
fák új ruhát öltenek.

Életre hívnak minket,
s a zöldellő mezőket.

Levegő friss illatát,

elbódító mámorát.

Miért mindig az kell nekem,

ami tiltott, nem lehet.

Miért mindig oly Nő-re vágyom,

ki  érzéseimen  nevet.

Miért oly Nő-ért reszket a szív,

ki érzést nem viszonoz...

Miért,-miért,-miért ?

Az agy érti válaszod...

De bármit  is súg az agy,

szív nem érti meg soha...

Érzés ,a vágy mind addig él,

míg a remény,széjeltépve,

porbatiporva,összetörve,

meg nem hal...

Ott feküdt előttem a földön. Szemei mintha egy pillanatra szikrákat szórtak volna felém, miközben megpróbálta magáról levenni az ostort, de hozzáléptem, és lábbal visszalöktem. – Ott marad, amíg azt nem mondom, hogy felkelhet!

      Nem tudom mi okból fogadott szót. Az ostor szíját egy rántással kitéphette volna a kezemből, s máris szabad. Úgy éreztem, hogy sántikál valamiben. Lehajoltam, elvettem a pisztolyát, majd végigtapogattam a lábszárát, és megtaláltam a tőrét is, mely bal bokája felett lapult a nadrágszár alatt.

Doki      (2009.09.24)

Doktori címed elismerés.

Szép a szakma és áldozat,

ha esküdet  megtartva,

 csak gyógyítás, a jelszavad.

Gyere doki, gyógyítsd meg!

Fájó szívek véreznek.

Össze vissza kalapálnak,

lelkek,mélyről kiabálnak.

Feszültek és stresszesek,

depressziótól szenvednek.

Támadják az idegeket.

Gyere doki, gyógyítsd meg!

Az emberi agy misztikus,

kifürkészhetelen csoda.

Az orvosok e területen,

még csak, tapogatóznak.

Az utcák, ahová a víz nem tört be, tele voltak emberekkel. Némelyikük csak bámészkodott és jajgatott, mások a kimentetteket próbálták nyugtatgatni, ellátni, míg megint mások épp az ár borította területekre siettek, hogy felváltva az egész nap ott ténykedőket, ők folytassák az életben maradottak felkutatását. Kisebb-nagyobb csónakokon eveztek a házak között, és ahol csak apró életjelre is bukkantak, ott megálltak, és ha kelett a vízbe ugorva, saját életüket nem kímélve menekítették ki a túlélőket.

Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek.

Kezemet a kor sem köti meg.

Csak a halál, mi megállít egy pillanatra.

De a szellemem szárnyal, mert nem született

másnak, csak szabadnak.

Az ördögtől sem félek, Isten fogja a kezem,

s ha kell, kezembe kardot ad.

Azt hittel forgatom, s hitem óvja a családom.

Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek.

Az otrombák nem rettentenek meg.

Csalfa talmi csillogás, múló remények.

Elszaladó kor, fárasztó évek.

Bomló agy, mit, megannyi kór támad.