Csak jár az ujjam a klaviatúrán, még nem tudom mi lesz belőle. Talán vers, vagy novella, ha a jó nép akarja. Nem számít mi születik, csak örömöt szerezzen, feledtesse a bánatot, a napi gondokat. Még ha csak pár percre is de megfeledkezik az a másik arról, ami fáj, mélyen a szívben. Már nem éltem hiába, egy kis mosolyt hoztam a világba. Épp elég a bánat, s bú, nem kell, hogy egy írás miatt legyen más szomorú. Járja át az öröm a lelkét, mikor olvassa, és jó szívvel ajánlhassa.

Nagymosásnak napja van ma,

erre várt már kicsi lányka.

Mosógépet indítsd gyorsan,

mert lábam ég már a porban.

Le a ruhát meg a cipőt,

töltsük el a szabadidőt.

Folyik a víz már kifelé,

álljunk mostan gyorsan elé.

De a víz az nem áll ám meg,

ezzel ti ne vesződjetek.

Szembe állok a folyásnak,

búcsút mondok az alvásnak.

Nem a fejed akarom elcsavarnui,

mint a mai tizenévesek..

Szívedbe szeretném belopni,

az összes érzéseimet.

Hogy kétkedés nélkül érezd,

mindazt amit én.

S a gyönyör virága nyíljon ,

a szíved kellős közepén...

S mindez humorosan ...

Miit gondol a férfi...

Nem a fejed akarom elcsavarni...

Sem a lábodról levenni...

Én egyszerűen,

csak meg akarlak ba,,ni !!!

S mit akar ,szeretne a Nő egész életében...

Először csavarja el a fejem..

Az után vegyen le a lábomról...

1838. március 13-14.

A nap lemenő sugarainak fénye csillámként tükröződött vissza a hatalmas vízen. Mintha csak a földből igyekezne a felszínre egy pirosló gyémántgömb, amely az idő múlásával, egyre hosszabban nyúlik el a látóhatár mentén. Olykor megzavarta az idilli képet az enyhe hullámzás, pár kisebb-nagyobb sodródó tárgy, és a fel-alá evickélő csónakok. Ahogy az ember egyre közelebb ment, már nem is a víztükör kötötte le a figyelmét, sokkal inkább a hihetetlenül nagy pusztítás, amit az végzett, mikor kitört addigi bölcsőjéből.

Évek

Nap 02 Jan 2011 06:50:02

Vége lett az évnek,
új esztendők jönnek.
Mintha csak hajtanák,
mint viharos szelek.

Szárnyaikon visznek,
szállnak és repülnek.
Akár a porfelhők,
vagy hulló levelek.

Az évek suhannak,
soha meg nem állnak.
Én is velük szaladok,
pedig nem akarok.

Az idő múlását,
meg nem állíthatjuk.
Napok és hónapok
 hónapokra évek!

Így lasssan elmúlik,

a földi életünk..

Hív az új világunk,

ha itt bevégez

Amit még szeretnék!

      Nagyon értelmes képet vághattam, mert kérdésemre nevetésben tört ki. Ezen újra berágtam, és jobb kézzel, úgy, ahogy egy jól nevelt hölgyhöz illik, újból megütöttem. Ököllel sikerült eltalálnom az orrát, amire már Ő is dühös lett.

–     Hé! – kiáltott fel, miközben kezével arcát dörzsölgette. – Mondta az apja, hogy maga nem könnyű eset, de azt nem említette, hogy ennyire verekszik is.

–     Na állj! Mi van az apámmal? Mire szerződtette magát?

Vágy (Veréb Mária 2009)

Nincs tovább, nem bírom már, utolért a végzetem.

Furcsa idegen erő, amely elrabol egem.

Nem tudok ébren lenni, uralkodik felettem.

Alszom, de fülem hallja ott fent az emeleten,

miként kacarászik fiam, film vetítés közben.

Túl a végtelen tenger, hatalmas hullámain,

tán a világon innen, vagy a világon onnan.

Azt nem tudom honnan, de érzem, jő valahonnan.

Egy kicsit elrepülve, közben meg újra alszom,

már az örök boldogságba száll el képzeletem.

Ki törli le a könnyet a világ szeméről? Ki gondoskodik a világbékéről? Ki ad enni az éhezőnek? S megnyugvást a szenvedőnek. Kinek lesz ereje, hogy ellenálljon, s ha kell, az emberekért kiálljon. Hogy a nyomor ne álljon hegyekbe, könyörület kellene az emberekre. Csekélyke segítség, némi munkalehetőség. Kezük, s testük fáradságából megélni, a restet sem hagyni henyélni. Kezükbe szerszámot adni, s ha nem dolgozik éhezni hagyni. Ne a bőrszín határozza meg ki kaphat segítséget. Szüntessék be velük szemben, hogy van könnyű élet. Ne ússzák meg büntetlen, ha csalnak és oroznak, vessenek véget az uzsorakamatnak. Ha fehérgalléros a bűnöző, ne legyen neki sem pardon, vagyonát elkobozni, és aludjon egy padon. Tudja meg, mi az, az ég alatt hálni. Mások megvetésétől elhátrálni.

Magányomban, párbeszédem két énem között...

Ez a magány.
Ez a magány fogsága.
De már annyira eluralkodott elmémben
Szólnék-e ha lenne kihez.
Tömeg vesz körül, emberek
Mégis szorong lelkem,
Mert érzi nincs egy lény se,
Mely ellne, hárítaná gondolataim
Egyedül kelni, egyedül élni
Az éjszakát magányban,
Egyedül átvirrasztani...
De ne azt hidd, egy társ.
A fájdalmat enyhítené!
De nehogy azt hidd,
Egy szerelemmel egyből
újraépülne a lerombolt szív.
Amit egyedül tettél magánnyá,
Csakis egyedül teheted jobbá!

–     Maga megőrült? – kiáltottam fel dühösen, amikor egy fickó majdnem kiverte a műanyag poharat a kezemből, miközben a padsorok között furakodott át előttem. – Nem tud vigyázni? Hová siet ennyire?   

      A barátnőmmel ültem egy focimeccsen, amit amúgy is rettentően untam már, és akkor még az italomat is majdnem kiborították. Utálom a focit, meg minden olyan sportot, és tevékenységet, ami a férfiak figyelmét eltereli a női nem szépségéről, és kifogyhatatlan szeretetéhségéről.