Szakad a hó

Micsoda látvány! Szakad a hó!

A zöld bokrokon fehér párna,

hatalmas pelyhek zuhannak

a csodálkozva álló fákra.

Korai tél és korai fagy?

Az időjárás tudja, mit csinál,

mert a természet ősi rendje

nem ellenünkben rúgkapál.

Mi sebezzük meg durva kézzel

a földet, vizet, levegőt,

és tesszük a haszonért tönkre

az erdőt, mezőt és a legelőt.

Szakad a hó és szűz-lepellel

borítva tündököl a táj.

Takarja lágyan sebzett szívünket,

amely már most a tavaszra vár.

Szikra

Két kődarab van a kezemben,

nem látok semmit, mert sötét van.

Hogyan űzzem el a homályt?

Hogy bűvölhetek világosságot,

hogy lopjam el az égből a tüzet?!

Tehetetlen, forró dühömben

követ a kővel ütöm bőszen;

s hirtelen kipattan tucatnyi szikra!

A földre záporozva parányi lángok

születnek a száraz fű között!

Tűz! Fény! Meleg!

Már csak táplálni kell!

Hihetetlen ez az egyszerű varázslat:

önnön kínomból szikrát csiholt!

Hókristály

A tél csodája, ékszere,

de nem jutsz messzire vele.

Megcsodálni egy pillanat,

utána egy csepp víz marad.

Ily bűvös ékszer életünk,

szépséget tartogat nekünk,

ott benne a fájdalom,

mintegy könnycsepp, kis vízhalom.

A tél csodája, hópehely

pompás szépséged nem vesz el,

emlékké válik csendesen,

mit belül őrzök, szívemen.

2010. 01. 30. SZLD.

A mi barátságunk

(Andrássy Frigyes barátomnak)

A mi barátságunk

nem földi, szinte égi,

mert ősidőkből nyílott,

ha friss is, mégis régi!

A lélek belső láza

fonódik össze benne:

a zene és a rímek

ősi, szent, szép szerelme!

Ahogy mi, mind a ketten

szolgálunk szeretettel,

hogy szépséget is lásson

minden meggyötört ember,

ahogy óvjuk a múltat,

melyre a jelen épül,

és jövőnket mutatja,

hogy győzni fogunk végül!

Ebben erősít minket

egy elszánt, szép barátság,

mely szent és sérthetetlen,

soha nem győzi válság,

mert ez a barátság

nem földi, szinte égi!

Jó és rossz

Légy erős és bátor, mert elér a gonosz bárhol!
Tartsd magadtól távol, mert ha érzik gyengeséged,
elég csak egy pillanat, már is támadnak téged.
A zsigereidbe nyúlnak, kitépik a szíved,
eltapossák benned, legszebbet, a szeretetet.
Vérző sebed megfagyasztják, űr tátong majd helyén,
lelkedet meg fehér kővé és megsemmisültél.
Járvány módon pusztítanak, majdan eltaposnak.
Olyan nagy az erő bennük, hogy a föld is remeg..
Gonoszok ellen egy a fegyver, és az a „SZERETET”!

 Hosszú az út

 Hosszú az út, amíg kiérünk a fényre

és megfürödhetünk talpig benne végre.

Létünk fűszál-hegyén cseppnyi cseppben villog

megváltás-ígéret. Drágakőként csillog.

Hosszú a mi utunk, de majd megérkezve

talán az Istennek is jó lesz a kedve

látván a hitünknek beteljesülését:

megtért szíveinknek boldog remegését.

A Fényben fürödve felhők között járván

átjárja a lelkünk szeretet-szivárvány;

megbizonyosodunk: más reményünk nincsen,

mint a Te irgalmad, mindenható Isten!

Örök álom (Veréb Mária)2011

Ha a szíved már nem dobban, jön az örök álom!

Ha elhagyod a földet, megszűnik a szenvedésed.

Rejtelmes, titokzatos, ma még megfejthetetlen,

ám ha útját megleled, szerencse fia lehetsz.

Nem kell neked megélned, a méltatlan kínokat,

fájdalommentesen léhetsz be, a paradicsomba.

Békességgel a szívedben, behunyod a szemed,

mert oda az utad, fényes alagúton vezet.

Meglelve az ösvényt, könnyen átsétálhatsz oda,

megszűnik a földi lét, elmúlik a szenvedés.

Kedves Ágota Laci! Neked küldöm ezt a nény évvel ezelőtt írt versemet:

 Évek

 Húsz éve múltam ötven éves…

Rémes!!!

Negyvenöt éve voltam huszonöt…

Megőrülök!!!

De kilestem:

húsz év múlva leszek – kilencven!!!

Gyömrő, 2007. 10. 17. SZLD-

Veréb Mária2011. 10.1                                                                                                                                                                 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            November November                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         

November második napján,

a holtakra emlékezünk.

Szívünkkel és a lelkünkkel,

könnyek között ünnepelünk.

.

Ima az anyához

Édesanyám!- úgy ragyogsz,

mint hold, a sötét éjben..

Mint ahogy a napsugár,

az ég, kék mezejében.

Mint sok ezernyi csillag,

a végtelen nagy égen.

Mint az ébredező nap,

a harmatcsepp fényében.

Ahányszor csak felnézek,

annyiszor elbűvölnek.

Látom a két kék szemed,

mikor reám tekinget.

Már több éve elmentél,

még is mintha itt lennél.

Szikrákat szórsz én felém,

így köszönsz te jó estét.

Midig vigyázol reám,

te vagy az én angyalkám.

Szentmise

Megtelt a mi kis templomunk,

ahol igen sokan voltunk.

Ilyen misét ritkán hallunk,

hol celebrált a püspökünk.

Megszentelte az új tornyot,

majdan hálaadást mondott.

Megköszönve az adományt,

a sok áldozatos munkát.

Itt jelent meg édesanyám,

minden szenteknek a napján.

Öt éve már nincs közöttünk,

de ma imát mondott velünk.

Édesanyánk el ment tőlünk,

nem hiszem hogy, nincsen velünk.

Tudom,  itt van mimellettünk,

éreztem hogy, fogja kezünk.

Szeretni

Szeretni a jók tudnak igazán,

a többi, csak felszínes képmutatás.

Szeretetet adni, csak szívből lehet,

vakító fénye, átjárja mindened.

Tiszta lelked élteti a szeretet,

mert szeretni tisztán, őszintén lehet.

Szeretni, szeretni, mindig csak szeretni,

gyönyört a lelkedbe, ő tud táplálni.

 Érzelmi hatalma legyőzhetetlen,

lelki gazdagsága, felmérhetetlen.

A rosszak sem tudnak ellene tenni.

 mert a szeretet örökké fog élni.

Múlt-jelen

Egyet akarok, csak is egyre vágyom,

ha unokáimat,  boldognak látom.

Sír a lelkem mikor, tudom szenvednek.

Hogyha betegek és nem segíthetek.

Az orrukat sem tudják még megfújni,

a porszívót kell már csak, indítani.

Alvást, légzésfigyelő ellenőrzi,

ha valami baj van, azonnal jelzi.

A mamáknak használatit kell adni,

hogy, az unokára tudjon vigyázni.

Még, betegségüket is átvállalnák,

csak ne lássák szevedni az unokát.

Ma már mindent, a papírforma dönt el,

azt is, hogy a gyermek mikor szülessen.

Éltető napsugár

Verőfényes októberi délután,

ontja melegét az őszi napsugár.

Nyugágyamban fekszem a ház teraszán,

kutyám meg a hűs konyhában szundikál.

Élvezem az őszi nyárnak melegét,

az elvakító napsugárnak fényét.

Látom a szemében kedves mosolyát,

milyen  boldog tekintettel néz le rám.

Nem várom a hideg, ködös napokat,

inkább a kellemes, őszi meleget.

Szeretem az elhúzódó nyarakat

és nagyon várom a  korai tavaszt.

Szél fújta

Mint az orkán

Mindenedet szeretném,

ha engednéd, hogy tegyem.

Herceg az álmaimban,

Te vagy egyedül nekem.

Elképzellek magamnak,

szerető, hű barátnak.

Tiszta lelkem vágyának,

szívem szerelmének..

Téged kíván mindenem,

elvakít az érzelem.

Csókod mi a számban ég,

már örökre a tiéd..

Ma is erős még hitem,

pedig elhagytál engem.

Úgy jöttél oly sebesen,

mint vihar a kék égen.

Úgy jöttél oly hirtelen,

ahogy egy nagy forgó szél.

Szív tipró

Szívtipró motoros volt,

ki meghódított engem.

Földön járó repülőn,

jopper motoron jött el..

Tiszta bőrős szerkóban,

lábán wesco csizmában.

Olyan mélyen hatott rám,

elfeledni sem tudnám...

Nem álom volt szerelem,

menten bele szerettem.

Ilyen csodás érzelem,

egyszer van a életben..

Nem álom volt, szerelem,

tényleg bele szerettem.

Szerelem volt szívemben,

ragyogás a lelkemben.

Sajgón kiált mindenem,

miért mentél el tőlem.

                                                       Hajnali sziréna

Reggel hat óra, szól a sziréna.

Kora hajnal riaszt, meg nem szűnő,

már ijesztő, hatalmas nagy hanggal.

Nem halkul el eget rengető zaja,

kinek lehet, ily hatalmas baja?

Nem látom, de eltudom képzelni.

Vasárnap csendjét egy hang felveri.

Rohammentő szalad segíteni,

baleset miatt, embert menteni.

Gondolnám, a hétvége nyugodtabb.

Kiöntött víz,mond hol vagyok?

Bámul minden ablak,minden utcasarok.

Hol hagytam el örök otthonom?

Homály ül az elmúlt sorokon.

Most ez vagyok aztán meg az,

zárt ajtók mögött végtelen terasz.

Mi volt a vétek,a gyújtó szikra,

hogy vissza kell térjek hamvaimra?

Nem hallgatva már holt szavaimra,

hagyom hogy virágot dobjanak egy szürke sírra.

Gyászba írnak pedig már úton vagyok,

új arcommal máshol lakom.

Hagyom hogy higgye minden anyám,

első kinek hallom földi mosolyát.

Fájdalom

Anyám kérlek én, segíts most nekem

Gyógyíthatatlan az én betegségem

Oly sok éjszakán, ébren álmodom

Reád vágyom, ölel a két karom

Az én kicsi falum, sosem felejtem

Itt élek még ma is itt nőttem fel

Fájdalmat akkor még nem ismertem

                  Csak az örök ifjúságban hittem

Hosszú, hosszú, álmatlan éjszakák

Vergődöm, közben sokat szenvedek

Kínoz a vágy, boldog élet után

Fel kell adom, mert nem bírom tovább

Ágyban fekszem, nem mozdul a testem

Harcom vívom a rossz szellemekkel

Gyötörve kínozzák feszült izmom

Nem látok már oly nagy a fájdalom

Anyám úgy kérlek, fogd a két kezem

           Emelj magadhoz, nem mozdul testem

Mint kőszobor úgy elmerevedtem

Csak a szívem erősíti hitem

Gyógyszer a te érintésed érzem

Kérve kérlek én, segítsd a lelkem

Az élet fáj és gyötri a testem

Becsukom szemem, így emlékezem

Ölelj át anyám, adj erőt nekem

Nem adhatom fel, van feladatom

Nem búcsúzhatok, mert nem végeztem

Ezen a földön van még mit tennem

Erős akarat és Édesanyám

Együtt vívjuk meg életem harcát

Adj egy kis időt tudom vársz reám

Odaát, ahol örök a boldogság

Lehunyt szemeim mögött gyönyörű álom,

szívem vágyakozva dobban,újra látom.

Oly szép e világ de te vagy a legszebb,

s kéz a kézben futunk együtt egyre messzebb.

Csókjaink közé lágy szellő bújik,

rostokol az idő s nem múlik.

Perzsel minden érintésed,

mennyei mi bennem ébred.

Megpihenek szemed mélyén,

s újra édes ajkad kérném.

Ébrednék de olyan jó a szemem mögött,

lelkem hozzád vissza szökött.

Lopok még az ölelésből,kapzsi vagyok,

a szerelem nyugodni nem hagyhatott.

Eldobom a múltam,

bár lehet hogy mellé nyúltam.

Ködbe vesztek álmaim,fáj minden pillanat,

megalázva s meg nem értve ér az élet illata.

Eldobom a jelent,

hisz e szó másnak semmit sem jelent.

Elúsznak az érzések,feleslegesek a kérdések,

kérésekre üres igéret s szívemben gyűlnek a repedések.

A jövőm nem látom,

bánatom mélybe húz s nincs már ábrándom.

Reszket a kezem,elmémben vihar dúl,

hiába az akarás a sorsom az úr.

Tettek nélkül szavakkal szeretnek,

miért nem látják hogy ezzel csak eltemetnek?

Sípol a tüdőm és fáj minden lélegzet, tudom, hogy nem sokáig lélegzek. Testemet ezer kór rágja, marja, aki fél a haláltól az egy marha. Csak az élettől kell félni, a gonoszságtól, a lassú öregségtől, a fájó magánytól. Attól, hogy senki meg nem sirat, nem törli le a könnyet a gyászoló arcáról. Nem vesz egy rögöt a sírásó kapáról. Senki nem áll majd a síromnál és nem boritá rém a szemfedőt. Miattam nem járja majd senki a temetőt. De nem bánom, nem tettem én semmi rosszat, csak szerettem egy élethosszat. Szerettem az életet és éltem, ha módom volt rá, akkor zenéltem. Fúvós voltam én az élet színpadán, sokszor szívtam, de már nem fogok a halálom után.

Az idő sem gyógyít meg

Nem tud megnyugodni,

a dobbanó szívem,

érted eped érzem,

nem gyógyul a sebem.

Még ma is ég bennem,

titkon az a vágyam,

élni fog szerelmünk,

örök boldogságban.

A láng mitől égtem,

mit oly rég éreztem,

az izzó parázsban,

a szikrát kerestem.

Álmomban sikerült,

lángra lobbantani,

a nagy izzó vágyat,

egymásnak átadni.

Érzelmi világnak,

vakító fényében,

úsztunk a szerelmünk,

oly édes vizében

Kicsi  falum

Kicsi falum- hazajöttem,

boldog szívem, tied lettem.

Nem hagylak el, higgyél nekem,

szerelemtől ragyog lelkem.

Itt e szent föld itt születtem,

anyám adta az életem.

Itt vannak a gyökereim,

boldogságom, reményeim.

.

Esküm segít, erős hitem,

kicsi falum eped szívem.

Reszket kezem, remeg lábam,

ezt a pillanatot vártam.

Haza jöttem boldog vagyok,

körülöttem minden ragyog.

Az örömtől hulló könnyem,

 áztatja az ősi földem.

Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek. Kezemet a kor sem köti meg. Csak a halál, mi megállít egy pillanatra. De a szellemem szárnyal, mert nem született másnak, csak szabadnak. Az ördögtől sem félek, Isten fogja a kezem, s ha kell, kezembe kardot ad. Azt hittel forgatom, s hitem óvja a családom. Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek. Az otrombák nem rettentenek meg. Csalfa talmi csillogás, múló remények. Elszaladó kor, fárasztó évek. Bomló agy, mit, megannyi kór támad. Síró gyermeket, aggódó anyákat. Hát vagyok, aki vagyok.

Ha megkérdeznél?

Választ,

egyszerűen, nem tudom.

Mi az, mi vonz,köt hozzád?

Vonzón, kegyetlenül,

oly nagyon.

Hisz csak plátói minden.

Mégis,

létedtől,

öröm ,mosoly van szívemen.

S gyönyörű álmokat,

vággyakat ébreszt.

Ez a megfoghatatlan,

plátói szerelem.

Az álom,a képzelet varázsa.

Legszebb,

legmagasabb pontra emeli létedet.

Körbeömöl, átfog átölel.

A belőled,s belőlem áradó,

érzelem, vágy, szeretet.

Vágyom rád,

pedig csak képen láttalak.

Mindig rád gondolok,

kedves édesanyám.

Két éve hagytad el,

ezt a földi pályát.

Szívemben szorítás,

még ma sem hiszem el.

Nem látlak már többé,

nehezen viselem.

Gyönyörű kék szemed,

még ma is ott látom.

Utolsó pillantás,

a halálos ágyon.

Két utolsó könnycsepp

gurult le orcádról

és e két gyémánttal,

örökre elmentél.

Anyai szeretet,

mely úgy tekint felém,

oly eleven bennem,

mintha ma is élnél.

Szeretetet adtál,

de soha sem kértél.

Madlen levele Stefanhoz    

- Egy pár sort írok Önnek,

Remélem megért engemet,

És lelkem panasz szavának,

Szívében helyet teremt,

Kitárja kapuját s beengedi,

Mit szívem ez idáig

Titkolni kényszerült,

Mert félelemből, gyáván,

Hazudságba menekült.

S mert elhitette vélem, hogy

Minden mit mond, - igaz,

Az érintés, a csók,

Nem csak vigasz,

Nem csak kárpótlás az évekért,

Mit Öntől kaptam véremért.

Nem kérte Ön. - Ez is igaz!

Számomra, bár sovány vigasz,

Amit kaptam helyébe én,

Nem volt más, csak vak remény.

Első szerelmem

Már második éjszaka vele álmodom,

első szerelmem, az ifjúkor tüzében.

Legtisztább érzelem a női szívekben,

amit egyszer élnek meg az életükben.

Hogy milyen volt?- ébredéskor is éreztem,

az első éjszakám, az első szerelmem.

Átéltem újra, már elmúlt ifjúságom,

ő volt az igazi, a nagy boldogságom.

Halványuló emlék, mely felébredt bennem,

nehezen tudott, meghódítani engem.

Nem akartam őt és mindig menekültem

Pusztuló világ

A napkorong ontja égető sugarait,

A sárga rózsa összehúzta szirmait,

A fóróságtól összebújnak a lombok,

Sóhajoktól szabdaltak a nappalok.

A pajkos porszemeket sodorja a szél,

Tölcsért formálva, imbolyogva útra kél,

Sivárrá válik a máskor virágdíszes táj,

Nap tüzétől szomjas az éhes birkanyáj.

Súlyos sebet kapott a földgolyó,

A tenger árad, apad a sok folyó.

Az ember nem gondol a holnapra,

Sem az életet rontó múló pillanatra..

Beni

Az álmomban őt láttam,

valóságban éreztem,

egy kék szemű csoda volt,

megfogott és elrabolt.

Beni pici unokám,

amint szemed néz reám,

elvakít e két szempár,

ettől boldog nagyanyád.

Huncut mosoly orcádon,

te vagy akit imádok,

te az kiért még élek,

boldogságot remélek.

Valóság

Ez, nem a mese helye,
a valóság szigete.
Csak azt hallom, de nehéz,
az emberek élete.

A jelszavam mostanság,
boldogság és vidámság.
Többé nincs szomorúság,
miénk az egész világ.

Látni a kelő napot,
élvezni e boldogságot.
Földi létnek örömét,
a tavasznak gyönyörét.

Az erdők is örülnek,
ők is ujjá születnek.
Kertek újra ébrednek,
fák új ruhát öltenek.

Életre hívnak minket,
s a zöldellő mezőket.

Levegő friss illatát,

elbódító mámorát.

Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek.

Kezemet a kor sem köti meg.

Csak a halál, mi megállít egy pillanatra.

De a szellemem szárnyal, mert nem született

másnak, csak szabadnak.

Az ördögtől sem félek, Isten fogja a kezem,

s ha kell, kezembe kardot ad.

Azt hittel forgatom, s hitem óvja a családom.

Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek.

Az otrombák nem rettentenek meg.

Csalfa talmi csillogás, múló remények.

Elszaladó kor, fárasztó évek.

Bomló agy, mit, megannyi kór támad.

Nagymosásnak napja van ma,

erre várt már kicsi lányka.

Mosógépet indítsd gyorsan,

mert lábam ég már a porban.

Le a ruhát meg a cipőt,

töltsük el a szabadidőt.

Folyik a víz már kifelé,

álljunk mostan gyorsan elé.

De a víz az nem áll ám meg,

ezzel ti ne vesződjetek.

Szembe állok a folyásnak,

búcsút mondok az alvásnak.

Évek

Nap 02 Jan 2011 06:50:02

Vége lett az évnek,
új esztendők jönnek.
Mintha csak hajtanák,
mint viharos szelek.

Szárnyaikon visznek,
szállnak és repülnek.
Akár a porfelhők,
vagy hulló levelek.

Az évek suhannak,
soha meg nem állnak.
Én is velük szaladok,
pedig nem akarok.

Az idő múlását,
meg nem állíthatjuk.
Napok és hónapok
 hónapokra évek!

Így lasssan elmúlik,

a földi életünk..

Hív az új világunk,

ha itt bevégez

Amit még szeretnék!

Hol a mosoly országa?

A kín a szenvedés ül a megtört arcokon.

S eggyeseknél a lenéző gúny vigyor.

Mikor látja , kínlódsz a létért , a családért,

s ő a kínodon szenvedéseden vigyorog...

Boldog , ha megtörhet ,eltaposhat.

Félreállítanak,

ha az igazság mellett szólni mersz.

Akkor sem vagy ember , ha gondolkodsz.

Vagy a hazugságaiknak már nem hiszel.

Tenni , dolgozni ,az-az emberi érték.

De ki parancsol,

az -az emberi tettet értékelje is.

Ne kényszer legyen a kizsákmányoló eszköz.

Több vagyok mint egy test,

kire az élet arcokat fest.

Míg újjaim közé egy toll símúl,

lelkemben oly sok érzés dúl.

Több vagyok mint amit a szem láthat,

nem csak fények szülte fakó árnyak.

Szívem dobban s olykor megszakad,

elmúlik az ember de még is itt marad.

Több vagyok mint egy levegőt emésztő,

tétlen,buta gaz tévejgő.

Nyomot hagyok e szeszélyes földön,

míg életem, oltálmában töltöm.

Több vagyok én is mint mindenki más,

aki papírra vet vagy földet ás,

Lelkünkből fakad minden mi több és szebb,

így leszünk gazdag örörkösök itt lent s majd fent.