Válás

Visszamennél,

hogy a múltad felvedd.
Ne tedd!

Csak összetörne mindent benned.
Engedd el!

Neked menned kell!
Kegyetlenek ezek a szavak,
majd megszakad a szív.
De a távolban,

még csendes szóval,
már valaki téged hív.
Csak a szíved vidd az útra,
nem kell oda más.
Csak a szíved érzi újra,
az élet mily csodás.

2002. 01. 26.  Ágota

Fénysugár

Csillagfények játszottak a fák mögött.

Kedvesem holdtündér alakba öltözött.
 Gyöngéd mosollyal titkon rám hajolt.
Tüzes csókja, a szerelem csókja volt.

Napsugár szökött újra az égboltra.

A felhőkből egymástól elszakadva,

esőcseppek sírtak szikrázó csillogással,

játszva a hófehér Gyöngyvirággal.

Egy pillanatra visszajött a tavasz,

a sok szép emlék a csodás varázs.

Ékszerként hordozlak magamban,
tündöklőn izzó drágakő alakban.

Csodás rózsaszál.

Bársonyos, pici rügybe zárva,

Száz színes, illatos, kis virág,

Sok-sok csodás rózsaszál,

Szellőre bízza friss illatát.

Hirdesse az egész világnak.

Amint reggelente simogat.

Fülembe súgja édes titkodat.

Vágyak járják át testedet.

Villámfény süt be az ablakon.

Játékosan táncol alvó arcodon.

Lágy vágyat ébreszt, forrót,

borzongatót, szívbemarkolót

Szép, vagy mint egy látomás.

Szívem szava igaz vallomás.

Elgondolkodom,

Néha,

ha elgondolkodom,

felvillan előttem a világ.

Felvonulnak előttem a

fájdalomtól eltorzult arcú emberek,

a csillogó szemű,

éhségtől bágyadt gyermekek.

Megállnak, rám néznek

az élet keserveitől

meggyötört asszonyok.

Félelem nyomja

vállukat,

félelem, a testet, lelket

megnyomorító,

a nevetést, a mosolyt

az arcokról letörlő,

kegyetlen hazától.

Szorongva, félőn,

gyengéden, remegő kézzel

megfogják, a szeretet

szorongó gyermekük kezét.

Anyák napján

Emlékképek homályos tengerében,

Nagymamám tűnik elő kedvesen.

 Fehér hajával, aprótermetével.

Bánatosan csillogó kék szemével.

Vaj szívével melengetve.

Unokáját nevelgetve.

Dédelgetve, szeretgetve,

Készítve fel Őt az életre.

Nagyszülőként anyja helyett.

Óvta, védte, a gyermeket.

Terelgette, néha róva.

Indítva Öt a jó útra.

Ha boldog volt vele örült.

Ha szenvedett Ö könnyezet.

Csendben élte az életet.

Évszakok

Évszakok ismétlődnek.

Vidámak és kőkemények.

Szépek, sokszor kellemesek

Zsuzsa naptól jön a tavasz,

Almafák virágzanak.

Kis madarak vígan vannak.

Októbertől megjön az ősz.

Kikelet majd mindent legyőz.

Januárnak idusán,

Arról álmodik a vágy,

Nagy meleggel, jó idővel,

Újból jöjjön már a nyár.

Ám a hideg nem tréfál,

Ráijeszt a természetre.

Február már kecsegtető,

Ekkor már a medve is elöjő,

Borus idő esetén, enni való után néz.

Búcsúzó szavak

A sejtjeimben fészkelődik az ólálkodó halál,

Még járok a fényes ég alatt, süt még rám a nap,

De nem súgnak biztatást a sárga sugarak,

Közönnyel tékozolom el utolsó nyaram.

Döbbenetes álmaimban őseim vonulnak,

Szembe jönnek velem a halott világban,

Derűről borura váltottak életem napjai.

Az elmúlás tengerként hömpölyög.

Töpreng agyam de, itt az ész már nem segít,

A pusztulás zöldeskék lángja csontig hatol,

Jönnek az órák, mikor rám zuhan a gyengeség.

60 éves lettem.

Ballagok az éjszakai csendben.

Gondolataim a múltba visszanéznek.

Előjönnek a gyerekkori csínytevések,

Életemből a szomorú és derűs évek.

Gyorsan elszaladt az idő felettem.

Eljött a nap és hatvan éves lettem,

Megjártam az élet minden poklát,

Nem csüggedtem hiába volt korlát.

Játékos szellő bujkál a bokrok között,

Csillagfények játszanak a fák mögött.
Hallom, ahogy a távolban feljajdul a rét,

A tölgy most lomhán hajtja meg fejét.

Takácsné  Kriszta

Telihold, fényével lágyan átkarolt,

Arcod örökre szívembe költözött.

Kevesen melegek ezek a szavak,
Ám sötét lett az élet, a tüzek kihunytak

Csöndes utakon már a zaj se lázad.

Sápadt már a reménység délibábja.

Napfénytől a felhő sírva szét szalad.

Égő sebem még sokszor felszakad.

Kegyetlenek ezek a szomorú szavak.
Rá bámulok a holdra, hosszan merengőn,

Irigylem a napfényt, ha fénylőn megvillan,
Szivárványt a szomorú szemű eső után.

Gáspár Éva

Gigantikus világban élünk,

Ábrándozunk, néha félünk,

Szépítjük a szomorú éveket,

Párnánkba sírjuk a könnyeket.

Ármány szövi át létünket,

Riadalom fájdítja szívünket.

Életünk üres, fájdalmas és sivár,

Várjuk alkonyban a halált,

A gaz lehúz, altat, befed.

2011-10-24  Ágota

Álomkép

Álmomban láttalak.

Fölém hajoltál,

csodás tested

izmos vállaim

közt elveszett.

Nagyon jó volt.

A szád kereste a számat.

Éreztem, hogy

leheleted

csiklandozza

az arcomat.

Éreztem a vágyad.

Kezed szorosan

kulcsolta a derekam.

Olyan szenvedélyesen

szorítottál Magadhoz,

hogy azt hittem a

mennyek országában járok.

Felébredtem!

Megláttam a szürke árnyakat.

Sírtam!

Oda a nemrég boldogsága.

Hogyan találjam meg,

azt ki már csak

álmaimban létezik??

Boszorkányos szépség

Vörös haja szikrákat szórt, vakítóan

lángban éget. Csípője büszkén ringott,

mikor fellépet a korhadt, vén deszkákra.

Kék szeme elmerenget a messzeségbe.

Csodás teste remegve táncolt a halk

lombok alatt. Kemény melle csodát,

titkot elárulva titokzatosan remegett

az örvénylő vágyak kéklő tengerében.

Bolond szívem megsebezve vergődött

a fáklyaként izzó csodás fényben.

Remegve, lopva, kábultan lestem,

a büszke boszorkányos szépséget.

                                                                  Szegény világ.

Silány szegény világ.

Köd borítja az elméket.

Elszürkült minden, csukló

zokogás rázza meg a testet.

Piszokban, könnyben,

szenvedésben, szennyben,

reszket a föld nagy a teher

alatt, megfojtja a hatalom.

Bolyong sok koldus ember,

nyomorba süllyedve búsan,

tébolyultan holtig kacagva,

fetreng, az utca porában.

Séta

Kócos öreg fák alatt sétálok,

Vidáman kacagnak a betyár szelek,

Gondolatban az emlékek már romok,

Belül valami fáj ha, Rád gondolok.

Őszi esték a csörgő lombokat tépve,

Szememben a könny nedvesen ragyog,

Mikor piros lesz a halott levélke,

A táncoló vízen sodródva csillog.

Szerelem földi testbe zárt ideál,

Ékszerként hordozom magamban,

Szép, mint tövises csodás rózsaszál,

Szíved szavára vágyom én álmomban

2011-06-27  Ágota

Álom

Álmomban láttalak.

Fölém hajoltál,

csodás tested

izmos vállaim

közt elveszett.

Nagyon jó volt.

A szád kereste a számat.

Éreztem, hogy

leheleted

csiklandozza

az arcomat.

Éreztem a vágyad.

Kezed szorosan

kulcsolta a derekam.

Olyan szenvedélyesen

szorítottál Magadhoz,

 hogy azt hittem a

mennyek országában járok.

Felébredtem!

Megláttam a szürke árnyakat.

Sírtam!

Oda a nemrég boldogsága.

Hogyan találjam meg,

azt ki már csak

álmaimban létezik??

A vadkacsa

Fényes tolla megcsillan a fényben,

Hápogása messze száll a térben,

Mint a villám cikázik az égben,

Élelmet keres a zöldellő réten.

Lubickol a békalencsés vízben,

Vidáman szürcsöl az iszapos lében,

A csíkbogár fenn akad érdes csőrében,

A szitakötőt elkapja röptében.

Vége lett a meleg éltető nyárnak,

A fiókák már magasan szálnak.

Időnként hűvös szelek járnak.

Az induláshoz ösztöni parancsra várnak

2011-08-09  Ágota

Romlott világ

Szendereg a hajnal,

valahol vonatfütty hasít a csendbe,

a kutyák vonyítva ébredeznek,

kakas kiáltja itt van a reggel.

Megmozdul a szendergő ember,

kitörli az álmot a szeméből,

lassan ölti magára a napot,

az ágy még kéjesen csábítja.

Reggelije egy szelet üres kenyér,

eszik, de épen csak meg él.

Nyomasztják a napi gondok,

robotol és nem boldog.

Gyomra görcstől feszül,

várja a bizonytalant.

Munkaadója, kényura,

megalázza nap mint nap.

Parlagi sas.

Parlagi sas száll az égen,

Pásztázza a sík vidéket,

Meglátja a futó nyulat,

Lecsap rá és van jó falat.

Fel repül a magas fára,

Éhes fiókája várja,

Együtt eszik a két madár.

Falánkságuknak nincs határ.

Vijjogja a nagyvilágba,

Nyúlgerincnek nincsen párja,

Elcsendesül a nagy fészek,

Nem hallatszanak a neszek.

Az éj felveszi köpenyét,

Földön szöszmötöl a menyét,

Az égen az öreg hold őrködik,

A kis sas végtelenről álmodik.