Séta

 

Kócos öreg fák alatt sétálok,

Vidáman kacagnak a betyár szelek,

Gondolatban az emlékek már romok,

Belül valami fáj ha, Rád gondolok.

 

Őszi esték a csörgő lombokat tépve,

Szememben a könny nedvesen ragyog,

Mikor piros lesz a halott levélke,

A táncoló vízen sodródva csillog.

 

Szerelem földi testbe zárt ideál,

Ékszerként hordozom magamban,

Szép, mint tövises csodás rózsaszál,

Szíved szavára vágyom én álmomban

 

2011-06-27  Ágota

 

Kolompol a vén tehén Hazafelé ballag Tőgye feszes kőkemény A tejtől majd szét hasad A gazda lassan tereli Csá te Riska jobbra S a tehén a kapun beballag Már várja a ház asszonya.

Sima  pihenő a könyv-vegyészet

lapokba vegyíti,  amitől enyészet

sima az ujja is, és sima a homloka

 könyv lapjának  száma tombola

 

kihúzni egyet, keverő kellett

gépesítve rendelt hány lapig mehet...

most olyan könyvet szerkeszt

melynek minimotorja forgat mindent

 

 

Kicsi  falum

 

Kicsi falum- hazajöttem,

boldog szívem, tied lettem.

Nem hagylak el, higgyél nekem,

szerelemtől ragyog lelkem.

 

Itt e szent föld itt születtem,

anyám adta az életem.

Itt vannak a gyökereim,

boldogságom, reményeim.

.

Esküm segít, erős hitem,

kicsi falum eped szívem.

Reszket kezem, remeg lábam,

ezt a pillanatot vártam.

 

Haza jöttem boldog vagyok,

körülöttem minden ragyog.

Az örömtől hulló könnyem,

 áztatja az ősi földem.

Utifűre lépek, talpam  alatt egy lapú,

nincsenek nyomok sehol, igyekszem - lassú

ütemben és izgága a lelkem, de nem sívár,

mindent mi megvolt, szép tavaszt visszavár.

Eredménytelen a keresés, mert jött sok tavasz,

rendhagyó a világ, de nem ugyanaz....

Egy álom kergetett, szép arcod, mosolyod,

az égen felhő akkor még sosem volt,

most csak ballagok, mint vattára lépő,

bármi jöhet, csak ne legyen idegtépő,

de úgy hiányzik az az érett lányos mosoly,

olyan ez, mint szép este a kertben a sikoly.

"Hol vagytok régi Barátok ??? "

 

Hol az aktivitás???

László

Nézz kedvesem, nézz be a tükörbe Nézz le a mély lelki gödörbe Ahol a fájdalom rak hatalmas halmokat Ahol a tested emészti önmagad Abba a gödörbe pusztul az érzelem Abba vész el a józan értelem Nem épül az ember, csak eltűnik az érték Nem kaptál semmit, a jót is szűken mérték Egyetlen perc alatt elveszhet minden Egyetlen szó csak, mit elmondasz hitben Az az egy szó, mely őszintén hangzik Az az egy szó lesz, mi útba igazít.

Álom

 

Álmomban láttalak.

Fölém hajoltál,

csodás tested

izmos vállaim

közt elveszett.

Nagyon jó volt.

A szád kereste a számat.

Éreztem, hogy

leheleted

csiklandozza

az arcomat.

Éreztem a vágyad.

Kezed szorosan

kulcsolta a derekam.

Olyan szenvedélyesen

szorítottál Magadhoz,

 hogy azt hittem a

mennyek országában járok.

Felébredtem!

Megláttam a szürke árnyakat.

Sírtam!

Oda a nemrég boldogsága.

Hogyan találjam meg,

azt ki már csak

álmaimban létezik??

Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek. Kezemet a kor sem köti meg. Csak a halál, mi megállít egy pillanatra. De a szellemem szárnyal, mert nem született másnak, csak szabadnak. Az ördögtől sem félek, Isten fogja a kezem, s ha kell, kezembe kardot ad. Azt hittel forgatom, s hitem óvja a családom. Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek. Az otrombák nem rettentenek meg. Csalfa talmi csillogás, múló remények. Elszaladó kor, fárasztó évek. Bomló agy, mit, megannyi kór támad. Síró gyermeket, aggódó anyákat. Hát vagyok, aki vagyok.

Ha megkérdeznél?

Választ,

egyszerűen, nem tudom.

Mi az, mi vonz,köt hozzád?

Vonzón, kegyetlenül,

oly nagyon.

Hisz csak plátói minden.

Mégis,

létedtől,

öröm ,mosoly van szívemen.

S gyönyörű álmokat,

vággyakat ébreszt.

Ez a megfoghatatlan,

plátói szerelem.

Az álom,a képzelet varázsa.

Legszebb,

legmagasabb pontra emeli létedet.

Körbeömöl, átfog átölel.

A belőled,s belőlem áradó,

érzelem, vágy, szeretet.

Vágyom rád,

pedig csak képen láttalak.

Mikor a fiú és a lány a kapcsolatuk elején ismerkednek egymás testével, és végig csókolják egymást tokától bokáig. Na, az, az igazi szerelem. Mikor a fiú belecsókol a rózsaszín kehelybe és a lány a szerelmi fuvolán olyan édes dallamot játszik, hogy a fiú minden ízében remeg. Melyik szerelmes ne tette volna meg? Aki tagadja az vagy prűd, vagy képmutató. Egyik sem jó, hiszen mi értelme a szerelemnek, ha nem adjuk meg a testnek, ami jár. De nem csak a testnek, hanem a léleknek is, hiszen egyik nincs meg a másik nélkül.

A vadkacsa

 

Fényes tolla megcsillan a fényben,

Hápogása messze száll a térben,

Mint a villám cikázik az égben,

Élelmet keres a zöldellő réten.

 

Lubickol a békalencsés vízben,

Vidáman szürcsöl az iszapos lében,

A csíkbogár fenn akad érdes csőrében,

A szitakötőt elkapja röptében.

 

Vége lett a meleg éltető nyárnak,

A fiókák már magasan szálnak.

Időnként hűvös szelek járnak.

Az induláshoz ösztöni parancsra várnak

 

2011-08-09  Ágota

Mindig rád gondolok,

kedves édesanyám.

Két éve hagytad el,

ezt a földi pályát.

 

Szívemben szorítás,

még ma sem hiszem el.

Nem látlak már többé,

nehezen viselem.

 

Gyönyörű kék szemed,

még ma is ott látom.

Utolsó pillantás,

a halálos ágyon.

 

Két utolsó könnycsepp

gurult le orcádról

és e két gyémánttal,

örökre elmentél.

 

Anyai szeretet,

mely úgy tekint felém,

oly eleven bennem,

mintha ma is élnél.

 

Szeretetet adtál,

de soha sem kértél.

Romlott világ

 

Szendereg a hajnal,

valahol vonatfütty hasít a csendbe,

a kutyák vonyítva ébredeznek,

kakas kiáltja itt van a reggel.

 

Megmozdul a szendergő ember,

kitörli az álmot a szeméből,

lassan ölti magára a napot,

az ágy még kéjesen csábítja.

 

Reggelije egy szelet üres kenyér,

eszik, de épen csak meg él.

Nyomasztják a napi gondok,

robotol és nem boldog.

 

Gyomra görcstől feszül,

várja a bizonytalant.

Munkaadója, kényura,

megalázza nap mint nap.

15. fejezet – Elmúlás

– Már megint búsulsz – landolt Oliver a lány mellett a szikla tetején. – Mióta is? Egy egész emberi hónapja?

A lány nem felelt, csak nézte a tájat, és elmerülve a gondolataiba, néhány kihullott tollával babrált. Igen, már egy hónapja, minden éjjel elment Christenhez, és megvárta míg a férfi elalszik. Akkor néhány tollat otthagyott neki, hogy tudja, gondol rá és szereti. Bár hallotta Christen kérését, hogy jelenjen meg neki, hogy beszélhessenek, hogy láthassa, de Angela nem teljesítette a kérését.

Történet a gyengélkedőről.

 

Folytatódott a kiképzés és következett a napalmos kiképzés. Ez abból állt, hogy a gyakorló pályát úgy kellett leküzdeni, hogy közben napalmot dobáltak. Erről az anyagról tudni kel, hogy komoly égési sérüléseket tud okozni és az égését nem lehet eloltani. A kiképzés előtt félre hívott az ezred írnok gumi tizedes. Békés megyei volt akár csak én Medgyesegyházáról származott. Tudni kell róla, hogy ugyan úgy elítélte a megalázásokat mint én, csak nem vállalta az ütközéseket.

7NHkrN zkjahwmnbhpb, [url=http://tpmayjllgppx.com/]tpmayjllgppx[/url], [link=http://sggimrefxqer.com/]sggimrefxqer[/link], http://knlpcaxljkal.com/

14. fejezet – Egy angyali ember

Angela ott ült egyedül a sziklán és rázta a zokogás. Ez nem ő volt, hanem a benne lévő ember, aki olyan hévvel szeretett, ahogy csak egy szerelmes nő képes. Az érzés erős volt benne, és nagyon fájt. Vissza akarta forgatni az időt, hogy Christen újra vele lehessen, ránézhessen, mosolyogjon, hozzáérjen. Csak erre vágyott, de tudta, már túl késő. Nem értette, hogy miért ilyen nehéz minden, nem értette, hogy miért épp akkor ér véget a boldogság, mikor már minden egyenesbe jön.

Az Én nagyapám

 

Az én nagyapám egy mokány,

alacsony kun magyar ember volt.

Mikor kellett, bátran vigyázta a hazát.

Orosz földön vívott sok kemény csatát.

Majd hazánkban vezette elszánt csapatát,

szegényekért küzdve ontották vérüket.

A kanyargó Tiszánál, fogságba estek,

a román sereg túlerejével szemben.

Sorba állították a szakaszt, hogy

szokásukhoz híven megtizedeljék.

A tiszteket, távolabb vezették,

 rájuk nem vonatkozott a szabály.

Madlen levele Stefanhoz    

 

- Egy pár sort írok Önnek,

Remélem megért engemet,

És lelkem panasz szavának,

Szívében helyet teremt,

Kitárja kapuját s beengedi,

Mit szívem ez idáig

Titkolni kényszerült,

Mert félelemből, gyáván,

Hazudságba menekült.

S mert elhitette vélem, hogy

Minden mit mond, - igaz,

Az érintés, a csók,

Nem csak vigasz,

Nem csak kárpótlás az évekért,

Mit Öntől kaptam véremért.

Nem kérte Ön. - Ez is igaz!

Számomra, bár sovány vigasz,

Amit kaptam helyébe én,

Nem volt más, csak vak remény.

13. fejezet – A harc

Odafentről szárnysuhogás csapta meg a fülüket. Angela és Christen azonnal felnéztek, és Markust látták közeledni. Egyedül Dorina nem értette, hogy a barátnőjéék miért bámulják a plafont. Azért ő is felnézett, de a fehér mennyezeten kívül nem látott mást, így vállat vonva inkább Christent tanulmányozta tovább. A férfi azonban nem figyelt rá, mert amint Markus földet ért és nevetve őket nézte, úgy döntött, hogy nem marad tehetetlen tovább. Ezért odahajolt Angela füléhez, és úgy suttogott, hogy ne hallja más.

12. fejezet – Vihar előtti csend

Angela Christen után repült, a karddal a kezében. Egy nagyobb hegy felé tartottak, aminek teteje, szinte felért az égig. Hatalmas, terebélyes volt az orma, amin rengeteg ember elférhetne. Christen itt szállt le, ahogy utána Angela is. Nem szóltak, de ahogy a lány a messzeségbe nézett, teljesen elámult. Nem értette, hogy tudta mindezt elfelejteni, hiszen a táj ebből a szemszögből egyszerűen gyönyörű. Az a furcsa érzés pedig, ami átjárta abban a pillanatban, hogy újra angyal lett, nem volt fogható semmi egyébhez.

11. fejezet – Angyallá válva

Hajnal tájban, mikor az ég pirkadni kezdett, de még a nap nem érte el a látóhatárt, Angela felriadt álmából. Angyalokat látott, nagyon sok angyalt, akik gonosz tekintetükkel közeledtek felé. Mégsem bántották, csak megálltak előtte, és vártak. A sereg lassan szétnyílt, és Vajk közeledett elszántan, tele gyűlölettel, mögötte pedig Markus. Amint odaértek, Markus a lány elé állt, és ugyanazt mondta, amit néhány órával azelőtt is, mikor elvitték Melania lelkét: – „Én vagyok a végzeted.„ – Majd előrántotta a kardját, és átdöfte Angela mellkasát.