Emberként élni, ahogy mindenki körülöttem. Dolgozni, pihenni és élvezni a munkám gyümölcsét. Nem használtam varázslatot, bűbájt, hanem két kezemmel megdolgoztam minden egyes betevő falatért. Amit megtermeltem, azt bevittem a városba, és eladtam. Nem lett túl sok bevételem belőle, de nekem elég volt, hiszen még tartalékoltam az elmúlt évekből összegyűjtött pénzemből.

            Keményen dolgoztam, de mégis jól éreztem magam. Teljesen megváltozott az életem. Más akartam lenni, mint a szüleim, és sikerült, véghezvittem. Ami ugyan nem tetszett nekik, de nem volt mit tenniük. Beletörődtek, bár anya kicsit nehezebben. Néha-néha feltűnt, és az ostoba szövegével boldogított, aztán minden látogatása úgy végződött, hogy meglátom, ez nem nekem való élet. Az én adottságaimmal, képességeimmel többre vihetném. Igen. Gondoltam én is, de sajnos anya nem a jó dolgokra utalt ezzel.

            Huszonhárom éves koromig úgy éltem, mint Ők. Varázslatokkal, bűbájjal, igézéssel fordítottam az életemet jobbra, de közben nem törődtem a körülöttem élő emberekkel. Mindenkinek az életét úgy alakítottam, hogy nekem jó legyen, az én életem legyen a tökéletes, a többi nem számít. Nem törődtem azzal, hogy a körülöttem élőknek lelke van.  

            Aztán a villámcsapás óta megváltozott bennem minden. Nem akartam többé az lenni, aki vagyok. Bár hallottam az emberek gondolatait, a bánatait, örömeit, ami szinte már égette a lelkemet, de mégis olyanná szerettem volna válni, mint Ők.

            Aggódni a napi betevő falat miatt, munkával megkeresni a megélhetésemhez szükséges pénzt. Még nem tudtam igazából, hogy mihez kezdek majd a farmon egyedül, de felvásároltam az összes könyvet, ami a gazdálkodással foglalkozik, és átrágtam magam rajtuk, majd belevágtam. Kezdetben nehezen ment minden, volt, amikor tehetetlenségemben varázslathoz folyamodtam, de aztán megismertem Williamet, és Maryt, akik boldogan éltek a szomszédos farmon, és felfogtam. Csak annak tudsz örülni igazán, amit a két kezeddel alkotsz, amiért megdolgozol. Segítettek mindenben, és én hamar beletanultam a gazdálkodásba.

            S igazuk volt. Amikor reggel kimegyek a földre, és leszedem a friss paradicsomot, vagy a magam termelt zöldségből készített leves kerül az asztalra, az a legnagyobb boldogság, amit az élet adhat. Ahogy nézed, hogy a nyári zápor felfrissíti a növényeket, ahogy virágzásba borulnak a fák, megérik a búza, azt nem lehet szavakba foglalni. Mámorító.

            Egyetlenegy dolog miatt voltam csak szomorú. Nekem nem volt társam. Nem volt, akivel megoszthatom az örömöm, a bánatom, akihez hozzábújok esténként, aki mellettem van, jóban, rosszban.

            Amikor még bűbájjal igéztem meg a fiúkat, nem foglalkoztam azzal, ha éppen nem volt mellettem senki. Bármikor megszereztem magamnak, akit csak akartam.

            De hazugság volt minden. Hazugság volt az életem, a szerelmem, a barátaim.

            Ma már úgy gondolom, hogy inkább legyek egyedül, minthogy hazugságban éljek, és a varázslatot csak a jó dolgok érdekében szabad használni. Segíteni másokon, ha másképp nem lehet, de azt is csak módjával.