Reszkessetek kik nyúzzátok e népet
Ha felbuzdul majd a népharag
Hosszan nyúlik a türelemnek húrja
De jaj lesz néktek, hogyha elszakad

Magasan leng odafent a zászló
Fénylőn csillog a rozsdált ősi kard
Százszor próbáltátok eltiporni
De nem tudtátok az igaz hű magyart

Hisz szívünkben most is él a nemzet
Ajkunkon tisztán zeng a dal
És mindörökké megmarad magyarnak
Az ki nem csak szájával magyar

Költő hová tűnt a lelked?
Ajkadról hová lett a szó?
A világ az igazságot várja.
Hisz újra bízni, s hinni volna jó.

Bízni, hogy jöhet még szebb holnap.
Hinni, hogy örök a remény.
Hogy élhetőbbé tehető az élet.
Bármilyen zord, sivár, és kemény.

Ébredj költő, zengjen hát a versed!
Elnémítva minden hazug szót.
Hirdesd újra a tiszta igazságot!
Mutasd meg a szépet és a jót!

Jó és rossz

Légy erős és bátor, mert elér a gonosz bárhol!
Tartsd magadtól távol, mert ha érzik gyengeséged,
elég csak egy pillanat, már is támadnak téged.
A zsigereidbe nyúlnak, kitépik a szíved,
eltapossák benned, legszebbet, a szeretetet.
Vérző sebed megfagyasztják, űr tátong majd helyén,
lelkedet meg fehér kővé és megsemmisültél.
Járvány módon pusztítanak, majdan eltaposnak.
Olyan nagy az erő bennük, hogy a föld is remeg..
Gonoszok ellen egy a fegyver, és az a „SZERETET”!

Vihar

Hatalmas szél lehet odafenn,
mert a felhők útra keltek
Gomolyogva egymást előzik,
mint rakoncátlan gyermekek

Ahogy a kémény füstje tovaillan,
úgy tünnek el egymás után
S jön helyükbe újabb felhő
melyet szinte húz maga után

Megdördül az ég,
ahogy a hides s meleg front összeér
Hatalmas villámok csapnak le
s cikáznak szerte szét

Megborzong az ember,
ha hallja a menydörgő ég haragját
S látni véli Zeuszt
a viharisten hatalmát.

 Hosszú az út

 Hosszú az út, amíg kiérünk a fényre

és megfürödhetünk talpig benne végre.

Létünk fűszál-hegyén cseppnyi cseppben villog

megváltás-ígéret. Drágakőként csillog.

Hosszú a mi utunk, de majd megérkezve

talán az Istennek is jó lesz a kedve

látván a hitünknek beteljesülését:

megtért szíveinknek boldog remegését.

A Fényben fürödve felhők között járván

átjárja a lelkünk szeretet-szivárvány;

megbizonyosodunk: más reményünk nincsen,

mint a Te irgalmad, mindenható Isten!

Örök álom (Veréb Mária)2011

Ha a szíved már nem dobban, jön az örök álom!

Ha elhagyod a földet, megszűnik a szenvedésed.

Rejtelmes, titokzatos, ma még megfejthetetlen,

ám ha útját megleled, szerencse fia lehetsz.

Nem kell neked megélned, a méltatlan kínokat,

fájdalommentesen léhetsz be, a paradicsomba.

Békességgel a szívedben, behunyod a szemed,

mert oda az utad, fényes alagúton vezet.

Meglelve az ösvényt, könnyen átsétálhatsz oda,

megszűnik a földi lét, elmúlik a szenvedés.

Kedves Ágota Laci! Neked küldöm ezt a nény évvel ezelőtt írt versemet:

 Évek

 Húsz éve múltam ötven éves…

Rémes!!!

Negyvenöt éve voltam huszonöt…

Megőrülök!!!

De kilestem:

húsz év múlva leszek – kilencven!!!

Gyömrő, 2007. 10. 17. SZLD-

Búcsúzó szavak

A sejtjeimben fészkelődik az ólálkodó halál,

Még járok a fényes ég alatt, süt még rám a nap,

De nem súgnak biztatást a sárga sugarak,

Közönnyel tékozolom el utolsó nyaram.

Döbbenetes álmaimban őseim vonulnak,

Szembe jönnek velem a halott világban,

Derűről borura váltottak életem napjai.

Az elmúlás tengerként hömpölyög.

Töpreng agyam de, itt az ész már nem segít,

A pusztulás zöldeskék lángja csontig hatol,

Jönnek az órák, mikor rám zuhan a gyengeség.

Veréb Mária2011. 10.1                                                                                                                                                                 

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                            November November                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         

November második napján,

a holtakra emlékezünk.

Szívünkkel és a lelkünkkel,

könnyek között ünnepelünk.

.

Ima az anyához

Édesanyám!- úgy ragyogsz,

mint hold, a sötét éjben..

Mint ahogy a napsugár,

az ég, kék mezejében.

Mint sok ezernyi csillag,

a végtelen nagy égen.

Mint az ébredező nap,

a harmatcsepp fényében.

Ahányszor csak felnézek,

annyiszor elbűvölnek.

Látom a két kék szemed,

mikor reám tekinget.

Már több éve elmentél,

még is mintha itt lennél.

Szikrákat szórsz én felém,

így köszönsz te jó estét.

Midig vigyázol reám,

te vagy az én angyalkám.