Egy felvonásos zenés-verses drámai daljáték 1956 emlékére

SÍR A TÉLI ÉJSZAKA

Versek: Szabó László Dezső,

Zene: Andrássy (Neuenstein) Frigyes és Krisztina

Játékidő: kb. 60 perc

Szinopszis

A történet 1957 februárjában játszódik egy pesti bérház falai között…

A darabot ihlető versek korabeli alkotások.

Mátyás elvtárs, a besúgó házmester, és Szarkáné, a minden lében kanál intrikus

szomszéd, szövetkeznek a Virág család ellen, hogy Szarkáné megkaparinthassa

fürdőszobás lakásukat, ami a rommá lőtt Budapesten akkoriban nagy dolog volt.

A kanász

Jani bácsi huncutul

egy kanászkürtön tutul.

Épp a csürhét hajtja ki,

tudja, mi ez, valaki?

Ezek bizony mind disznók,

elkerülik a diszkót.

Rétre mennek turkálni,

gyökér után furkálni,

tocsogót is keresnek,

langyos sárban fürödnek.

A kanász kedvükre tesz:

sonka, kolbász bőven lesz!

 SZLD.

A mi barátságunk

(Andrássy Frigyes barátomnak)

A mi barátságunk

nem földi, szinte égi,

mert ősidőkből nyílott,

ha friss is, mégis régi!

A lélek belső láza

fonódik össze benne:

a zene és a rímek

ősi, szent, szép szerelme!

Ahogy mi, mind a ketten

szolgálunk szeretettel,

hogy szépséget is lásson

minden meggyötört ember,

ahogy óvjuk a múltat,

melyre a jelen épül,

és jövőnket mutatja,

hogy győzni fogunk végül!

Ebben erősít minket

egy elszánt, szép barátság,

mely szent és sérthetetlen,

soha nem győzi válság,

mert ez a barátság

nem földi, szinte égi!

Válás

Visszamennél,

hogy a múltad felvedd.
Ne tedd!

Csak összetörne mindent benned.
Engedd el!

Neked menned kell!
Kegyetlenek ezek a szavak,
majd megszakad a szív.
De a távolban,

még csendes szóval,
már valaki téged hív.
Csak a szíved vidd az útra,
nem kell oda más.
Csak a szíved érzi újra,
az élet mily csodás.

2002. 01. 26.  Ágota

Fénysugár

Csillagfények játszottak a fák mögött.

Kedvesem holdtündér alakba öltözött.
 Gyöngéd mosollyal titkon rám hajolt.
Tüzes csókja, a szerelem csókja volt.

Napsugár szökött újra az égboltra.

A felhőkből egymástól elszakadva,

esőcseppek sírtak szikrázó csillogással,

játszva a hófehér Gyöngyvirággal.

Egy pillanatra visszajött a tavasz,

a sok szép emlék a csodás varázs.

Ékszerként hordozlak magamban,
tündöklőn izzó drágakő alakban.

Csodás rózsaszál.

Bársonyos, pici rügybe zárva,

Száz színes, illatos, kis virág,

Sok-sok csodás rózsaszál,

Szellőre bízza friss illatát.

Hirdesse az egész világnak.

Amint reggelente simogat.

Fülembe súgja édes titkodat.

Vágyak járják át testedet.

Villámfény süt be az ablakon.

Játékosan táncol alvó arcodon.

Lágy vágyat ébreszt, forrót,

borzongatót, szívbemarkolót

Szép, vagy mint egy látomás.

Szívem szava igaz vallomás.

Elgondolkodom,

Néha,

ha elgondolkodom,

felvillan előttem a világ.

Felvonulnak előttem a

fájdalomtól eltorzult arcú emberek,

a csillogó szemű,

éhségtől bágyadt gyermekek.

Megállnak, rám néznek

az élet keserveitől

meggyötört asszonyok.

Félelem nyomja

vállukat,

félelem, a testet, lelket

megnyomorító,

a nevetést, a mosolyt

az arcokról letörlő,

kegyetlen hazától.

Szorongva, félőn,

gyengéden, remegő kézzel

megfogják, a szeretet

szorongó gyermekük kezét.

Anyák napján

Emlékképek homályos tengerében,

Nagymamám tűnik elő kedvesen.

 Fehér hajával, aprótermetével.

Bánatosan csillogó kék szemével.

Vaj szívével melengetve.

Unokáját nevelgetve.

Dédelgetve, szeretgetve,

Készítve fel Őt az életre.

Nagyszülőként anyja helyett.

Óvta, védte, a gyermeket.

Terelgette, néha róva.

Indítva Öt a jó útra.

Ha boldog volt vele örült.

Ha szenvedett Ö könnyezet.

Csendben élte az életet.

Évszakok

Évszakok ismétlődnek.

Vidámak és kőkemények.

Szépek, sokszor kellemesek

Zsuzsa naptól jön a tavasz,

Almafák virágzanak.

Kis madarak vígan vannak.

Októbertől megjön az ősz.

Kikelet majd mindent legyőz.

Januárnak idusán,

Arról álmodik a vágy,

Nagy meleggel, jó idővel,

Újból jöjjön már a nyár.

Ám a hideg nem tréfál,

Ráijeszt a természetre.

Február már kecsegtető,

Ekkor már a medve is elöjő,

Borus idő esetén, enni való után néz.